A kovászos kenyér megsütése kitartást igényel, hiszen a kovász elkészítésétől az illatozó, ropogós péktermék kisütéséig akár 75 óra is eltelhet.
A természetes kovász akár több, mint 40 féle pozitív egészségügyi hatással bíró baktériumot tartalmazhat. Nem borítja fel a bél mikroflórájának egyensúlyát, nem savasítja a szervezetet, így nem okoz felfúvódást sem.
A hosszú érlelésű kovásznak köszönhetően egyes tápanyagok egyszerűbb szerkezetű anyagokra bomlanak, melyeket testünk hatékonyabban tud feldolgozni és felhasználni. Ennek eredményeként a megemésztést is elősegíti, hiszen a liszt fehérje tartalma aminosavakra bomlik, így az emberi szervezet hatékonyabban felhasználhatja az ásványi anyagokat.
Üzemünkben a termékek készre sülnek, eltarthatóságukról pedig tartósítószerek helyett egyrészt a kovász, másrészt a mélyfagyasztás gondoskodik. A kenyereink fagyott állapotban kerülnek az áruházakba, ahol kiolvadás után forró sütőben rásütnek, majd az illatos, friss pékárut a polcra teszik.
Az érvényben lévő jogszabályok és rendeletek betartása mellett természetesen szeretnénk még többet nyújtani partnereink számára. Ez a hozzáadott érték a megbízhatóság, amely az első megkereséstől kezdve a folyamatos kommunikáción és munkatársaink hozzáértésén, hozzáállásán alapszik.
Az állandó fejlődés és fejlesztés kulcsszerepet tölt be nálunk. Évente több új és szezonális terméket fejlesztünk, viszünk vonalra. Partnereinkkel együtt szeretünk mi is nőni. A modern gép, a kidolgozott technológia a termék készítésének csak egy része. Munkatársaink lojalitása, fejlődése, tudása még fontosabb a minőség elérésében és megtartásában.